- Countess erzsébet
- És kollégium szavalo verseny
- Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium | Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
Ide kattintva az osztályképek galériája látható.
Countess erzsébet
Szilágyi Erzsébet Gimnázium Június 2., 12:21 Agócs Kati néni temetése: június 3. szerda, 10:30 Nyugodjék békében - - - "... S aztán hát elment persze, – csend lett végül is e vidéken. De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy másik, még nagyobb figyelem… S a feje körül tompa derengés. " (Füst Milán)
(Itt 1948-ig az Angolkisasszonyok apácarendje és egri gimnáziuma működött. ) Az iskola hamarosan jó hírnévre tett szert, a tanulói létszám meghaladta a 700 főt, az osztályok száma 21-re szaporodott. 1963-ban a gimnázium kereskedelmi szakközépiskolai osztályokkal bővült. Az 1963/64-es tanévtől elmaradt az iskola nevéből a leány jelző, így ettől a tanévtől kezdve fiúk is jelentkezettek az iskolába. 1964-ben az átadott új épületrészben korszerű előadók, laboratóriumok' s hat osztályterem kapott helyet, így lehetővé vált a következő tanévben kémia-biológia tagozatos osztályok indítása. 1964-ben adták át az iskola udvarán felépített, jól felszerelt modern tornatermet is. Az 1973/74-es tanévre intézményünk 16 osztályossá alakult, minden évfolyamon két gimnáziumi és két szakközépiskolai osztállyal. 1979-től a kereskedelmi szakközépiskolai osztályok kiváltak, önálló intézményt alapítva. Az iskola tiszta profilú gimnáziummá alakult. Ezzel egy időben a gimnáziumban a kémia, biológia és orosz tagozat mellett testnevelés tagozatos osztályok is indultak és helyet adott néhány éven át a Honvédkollégium tanulóinak is, évfolyamonként egy, majd két osztályban.
És kollégium szavalo verseny
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium | Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
- Erzsébet kártya
- Poliészter anyag tulajdonságai
- Osztályok
- Dreszler erzsébet
- Egy legendás budai iskola – a Szilágyi Erzsébet Gimnázium
A ma is működő Levelező Tagozat is ekkor indult. 1992-ben a Kossuth utcai épület visszakerült az Angolkisasszonyok apácarendjéhez. Az 1992/93-as tanévet az intézmény új helyen, az Ifjúság utca 2. alatt kezdte meg. Átköltözött ide a gimnázium teljes tantestülete, tanulóifjúsága és a működéséhez szükséges felszerelés. (Korábban ebben az épületben általános iskola, majd a 212. Szakmunkásképző osztályai voltak. ) Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése döntése alapján 2001. augusztus 1-jétől a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és a József Attila Kollégium egy szervezeti egységként működik. Az iskola 2004-ben volt 50 éves. A jubileumi tanévet több ünnepséggel, kiállítással és kiadvánnyal ünnepelte. 2005 szeptemberében ismét bővült a képzési profil, amennyiben nyelvi előkészítő osztály is indult. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium jelenleg 18 osztályos: speciális angol, német valamint humán, reál és általános tantervű osztályokkal, egyben egyik alapító iskolája az Arany János Tehetséggondozó Programnak is. Ennek keretében évente indul egy speciális, a gimnáziumi tanulmányokra előkészítő osztály is, és működik nyelvi előkészítő osztály is.